Utolsó részvénytippemmel múlt kedden jelentkeztem. Az azóta bekerült egyetlen cikk pedig, a monitorozás rejtelmeibe engedi be egy kicsit a lelkes olvasótábort.
A StockTitan Tőzsdeklubon darabokra is szedtem a cikk szakmai hátterét. A monitorozás azért került központban, mert tőzsdetitán portfólióm elindulása óta nyertesen még nem, míg veszteségesen már hét ízben zárult pozícióm. Ahogy jó magam is keresem a hibáimat és folyamatosan fejlesztem magamat ezek javításával, másokat is - Téged is - erre szeretnélek bíztatni. A sikeres tőzsdézés alfája és omegája egyben a folyamatos és következetes monitoring.
Két példa a könnyebb elfogadásért
Lawson
A bázisportfólió egyik elemként került a képbe a papír, mely szép emelkedő trendje miatt keltette föl az érdeklődésemet. A kitörést követően vásároltam belőle, majd a másnapi kereskedés igen volatil napja el is távolította a portfóliómból. Az esést követően a papír folytatta az emelkedést és várhatóan a napokban el is éri az előre meghatározott 9,24 USD-s szintet.
Utólag vizsgálva a stop limit elhelyezése logikusnak tűnik a korábbi lokális minimum - narancssárga vonala - alatt. Ez a szint - 7,87 USD -, azonban kockázatvállalási hajlandóságom határán kívül van már, így a pozíció felvételének elvetés lett volna a megfelelő döntés. A veszteség portfólióarányos 0,6%-os szintje ár/érték arányban számomra megfelelő tanulópénz volt.
EDMC - "mesés vesés"
Kemény fájdalmat is jelenthetne a Education Management utólagos árfolyamelemzése, hiszen a korábbi hibákért egytől egyig kárpótlást jelentett volna ennek az egy pozíciónak a sikeres zárása. Pozícióba lépésemtől 46,87%-kal marad el az árfolyam jelenlegi szintje, amely a teljes 1.100 dolláros mínusszal szemben, közel 2.500 dollár nyereséget jelent. Jelentene. Megint azt kell mondanom, hogy a stratégia merev betartása követelte a szigorú stop limitet, amelytől nem vagyok eltántorítható. Számomra továbbra is a tőke védelme, nem az elérhető hozam mértéke az elsődleges.
Hozzászólások