Újra érdemes kiemelt figyelmet fordítani a svájci frank forinttal szembeni árfolyammozgásának. Ahogy azt már korábbi írásomban jeleztem elértük a 200 forintos szintet, mely véleményem szerint - legalább első nekifutásra - meg fogja állítani a forint erősödését.
Személy szerint inkább a forintgyengülést, svájci frank erősödést prognosztizálók táborát erősítem, mert a fundamentumok inkább ebbe az irányba mutatnak. Elemzéseimben mégsem szubjektív véleményemről, hanem a technikai elemzés módszertanára épülő elemzésekből álló csokrot szeretnék adni a látogatóknak /mely persze szintén teret ad némi szubjektivitásnak/.
A histrorikus plafon 218,84 forintos csúcsát követően alacsonyabb top és ezzel az erősödés viziója került inkább a valószínűségi sorrend élére. Ahogy arról már beszámoltam az első komoly ellenállás a 205 forintos szint volt, melynek letörése miatt a 200 forintos szint elérését jeleztem. Egyelőre a forint erősödés töretlen és az is marad, ameddig a kék ellenállásvonal nem sérül. A forinterősödést a 21 és az 50 napos exponenciális mozgóátlagok metszése is erősítheti, melyet trenderősítő jelzésként értelmezhetnek sokan. Rövidtávon most mégis a kisebb gyengülés következhet mely akár a 207 forintos szintig is egészségesnek számít.
Hozzászólások