Elszakadni látszik a svájci frank forint keresztárfolyama a korábbi realitásoktól. Jegybanki intervenció ide vagy oda, a forint egyelőre nem tudja áttörni a svájci frank erősödésének támaszvonalát.
Egyre félelmetesebb, hogy az április vége óta tartó forintgyengülés - svájci frank erősödés - hétfőn már negyedik ízben rugaszkodott el támaszáról. Ugyan az éves 218,84 forintos éves maximum után meginduló korrekció öt százalékkal erősítette a forintot, néhány óvatos letörési kísérlet ellenére nem volt valódi veszélyben a - kék vonallal jelölt - támaszvonal. Ezt követően - véleményem szerint - 215 forintos árfolyamnál a jegybank avatkozott be a forint hirtelen gyengülésének megakadályozása céljából, azonban ez fordulatot nem, csak kisebb oldalazást volt képes jelenteni. Ma újra gyengülni látszik fizetőeszközünk, de az igazi veszélyt a 215 forintos, majd a 219 forintos szint áttörései jelenthetnék, hiszen akkor az első posztban megfogalmazott célárfolyamok reálissá válnának.
Korábbi cikkek:
Veszélyes vizeken - CHFHUF elemzés
Lélegzetvételnyi szünet - Mi történhet a svájci frank piacán?
Hozzászólások