Éves maximumán jár az euró a forinttal szemben. A mai devizapiaci nyitás óta több, mint tízforintos mínuszban is járt az euró a forinttal szemben. Az árfolyam magas szintjét részben a hétvégi Nemzetközi valutaalap, Európai bizottság páros és a magyar kormány közötti megegyezés hiánya, másrészt a dollárral szembeni euro erősödés okozza.
A világpiaci folyamatok úgy látszik, csak erősítik a forint gyengülésének ütemét, hiszen a hosszú euro gyengülést tartósnak tűnő erősödés váltotta föl, mely lassan már két hónapja tart.
Az EURHUF grafikonon jól látható, hogy milyen drasztikus hatása volt a hétvégi eseményeknek. Az árfolyam a piros vonal fölötti éves plafonon, míg az RSI a túlértékeltségi küszöbön áll. Az út nyitva áll fölfele, a következő megállót pedig újabb 9-10 forintra innen, 300 forintra innen találhatjuk.
Az EURUSD grafikonján jól látszik, hogy a - sárga - az ellenállásvonal alól való kitörés követően szép erősödésbe kezdett az euro a dollárral szemben. Ugyan bármikor jöhet egy kisebb korrekció, azonban térben gazdagok vagyunk fölfele és ez nem épp a forintnak kedvez...
Hozzászólások